Kolozsi Pincészet - Gyöngyöspata


A tartalomhoz

Kolozsi Pincészet - Gyöngyöspata

A község első írásos emléke egy 1234-ben kelt oklevél. A több mint ezer éves történelmi múltjának köszönhetően műemlékekben, természeti értékekben gazdag település. Az itt élő dolgos emberek keze munkája által a község jelentős történelmi szerepre tett szert a múltszázadok során.

A XIV. századig a megye második legnépesebb települése volt Eger után. Az 1400-as évek közepére már oppidummal (mező városi ranggal) rendelkezett, melyet 1871-ig meg is tartott. Ma közel 2.900 lakost számláló község az avarok által már 3500 évvel ezelőtt is lakott település volt. Gyöngyöstől 12 km-re található, a Szürdokpüspökire vezető út mentén.

Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően kialakult talajszerkezete és mikroklímája miatt a vidék kiválóan alkalmas szőlő- és gyümölcstermesztésre, melynek folytatása több száz éves múltra tekint vissza.

A falu már 1010-ben temlommal rendelkezett, mely az akkori vár mellett épült. A Szent Péterről elnevezett főesperességi templom a tatárjárás során azonban elpusztult - helyét ma emlékpark őrzi -, ezért a XIII. század közepén új román stílusú római katolikus templomot emeltek. Gótikus átalakítása 1400-ban kezdődött, mely a XV. század második felében fejeződött be. A düledező sekrestyéjét 1748-1751 között újjáépítették, az északi hajót bővítették. 1839-ben a kegyúr, Forgáchné Batthyány Izabella restauráltatta a templomot.

A 8 méter magas faragott barokk főoltára a XVII. század közepén készült, valószínűleg dél-lengyelországi mesterek munkája.

Az oltárépítményén a Jesse fája-szoborcsoport látható.

Jessétől jobbra és balra egy-egy gyertyát tartó angyal áll. Az oltáron fekvő Jesse életnagyságú törzséből fa sarjad, melynek ágait tizennyolc - Mária őseit ábrázoló - szoborfélalak díszíti.

A fa törzsén iratszalagok kígyóznak az Énekek énekéből vett idézetekkel. A fa közepén helyet foglaló Mária születését ábárázoló olajfestményt a kétoldalt felnyúló ágak koszorúként ölelik át.

A fa törzse ezüst színű, az ágak aranyozottak. Mindezt pedig egy nyolcszögletű szép gótikus szentély foglalja magába.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe